Ragadós húzat

Olyan szép az áltatos élet, mikor van mámor,
S ha valami akadozik, akkor egy kámfor,
Kámforul szerte, mint egy monda,
De amint fogod megvan, s megragad.

Ez egy szempillantás alatt kicsúszik,
Nem kell szűkebb marok, csak egy rozsda,
S máris ott van a motron egy csúszda,
Ami feltör, mint egy gejzíres csúzli.

Ami rám ömlik, egy szőrtelen hústáska,
Nem foglalkozok annál többet, mint ma!
Mardos az ideg, hogy rezzenjen valamit,
De csak kerül jócskán egy valag cunami!

Roggyant kő

Szikla szilárd alapon roggyos,
Mi képzelsz mégis egy dolgon?
Szépen kell összehajtani a vizes lepedőt,
Mert az lesz, hogy magában csak fő.

Főni fog, mint egy rakottas zakuszka,
Csomó vitamin és égő rotyogás,
Ami szép lassan megfő, mint a láva,
Így készül szabadon, omlósan a párna.

Egy szép délután csak felfalod,
És nem foglalkozol, hogy miből nőtt.
Nem is lényeg, csak, hogy jól lakj,
És ezen látszik, hogy minden megköt!

Virsli dal

Sajtos baromfi virsli szétfröccsent a számban,
Édesanyám elkezdett nyeríteni a házban,
Mire apukámnak is szétrobbant a szája.
Katartikus élmény volt ez nálam,
Mert így még nem éreztem a nyálam,
Olyan bomba-lányok táncoltak a számban,
Mint Snoop Dog legvadabb álmában.

Refr. 2x
Gyere elő Bruce Lee, megfőtt már a virsli,
Szétrúgja a pofádat, leharapja az álladat!

A pukkanás ereje átcsalta a szomszédot,
Megkérdeztem mit akar? Akar-e egy darabot?
Összefutott a nyála, mikor megszagolta a sajtot,
Mondtam neki ügyeljen, óvatosan a zaccal,
Olyan mint az Etna, csak nincsen neki lábszára,
Gondolt egyet a szomszéd, ráharapott Etnára,
Felrobbant a lábszára, de azóta se bánja...

Refr. 2x

Refr2. 4x
Tyúk, sajt, lábos yeah, attól lesz a fehéryeah,
Multi, kulti, aszpirin, abban nincsen vitamin!

Tető sztori

Tető, tető, drága tető,
Felmásznék rád, ha lenne erő,
Az ablakból sasól apád,
Nem szeretné, hogy feljuss, galád!

Hozol létrát, meg miegymást,
De a sikeredet keresztülhúzza apád,
Mert mire feljutnál a feléig
Apád bicepsze megkeményedik.

Hozol hát trambulint,
De apád csak néz, és tart egy kan bulit.
Idegeskedsz a földön,
De ez már nem segít, hát könyörgöm!

Dörög az ég, apád szeme vörös és kék
A fán és földön nincs remény,
Mikor rájössz, hogy apád vadfeje a ház teteje.
Kurjantasz és gyeplőt rántasz,

Odacsapsz és apád hideg térde bedagad,
Meghökkenve odafutsz,
És apád homlokdeszkájába belerúgsz
Apád nyüszít, megtagad.

Hol a létra? Kérdezted. Ott van kérem,
Ne kérjed!
Apád bicepsze egy évre bedagad,
Mert a tested a tetőn fennragad...

Turbulencia

Szívem dadog, szemem forog,
Erem lüktet, eszem süket,
Fülem nem lát, orrom nem hall,
Szájam néma, fülem beszél,
Orvos ordít fülembe szélt.

Fáj a vérem, hideg kérem,
Neander génem, rideg lényem,
Lekerült a földre bőröm
Hol a hájam, nincsen nálam,
Hol a halál, úgysincs kajám.

Nincsen pénzem, s éhes vagyok,
A térdkalácsomba harapok,
Azután nótára gyújtok,
Sípcsontomon furulyázok
A bordámon cimbalmozok.

Az életem kicsit viszket,
Felrázom a keveréket,
Bekenem a májam vele,
Jöhet majd a halál nekem,
A szúnyog-lovát lefejelem.

Szívem dalol, szemem korong,
Erem lüktet, eszem tüzel,
Fülem hangos, orrom lángos,
Szájam vonyít, fülem konyít,
Orvos ordít fülembe nyílt.

Goga fia vagyok én

Goga és Octavian fia vagyok én,
Hiába csörgetek telefoncsengőt
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e ordítani a blokk előtt?

Somlyó híres útján jöttem én,
Fülembe még Jóska "márjája" rívall,
Szabad-e a garázsnál bejönnöm,
Új farmeremnek új divatjával?

Fülembe hangos headsetet dugjatok,
Legyek pár percre én is Jacko,
Ne halljam Jóska új dalait,
Tiporjatok reá durván, gazul.

De mégis nyíltan bírom a kis Jóskát,
Rendületlenül száll új szárnyakon a dal,
Elátkozza százszor a román kormányt,
így lesz győztes, új és magyar.

Klausztrofóbiás ujj

Az ember kinek ujja egy lyukba túr,
Többé nem tud ezentúl.
A liftben, ahogy elfér akármelyik ujj,
Úgy az orrban meggajdúl.
Mostanig az ujj volt a házban az úr,
Mostmár a takony ezentúl.

Ragasztóba lépve

Csupasz talpammal ragasztóba léptem,
Járda betonja s talpam bőre harcol értem,
Tomboló feszültség, mozdulatlan mocsár,
Forró indák, s horgok bajsza közé rekedtem.
Csapkodó inak heves ereje felszakítja bennem
A tüzelő csontok acélporcikáit, habár a láb
Kiszakadt a földből, ottmaradt a bőr füstölögve,
S szélnek útján fényes fanyart az orromba lökve
Ájultan a járdának estem, nem mertem felállni,
Elindulni, félve figyeltem a betonra tapadt ezernyi
Rágó mocskos tengerét, merre menjek?

Fogságba esett érzelmek gyáva ketrecében,
Más út nincs, mint a metafora, ez is rabszolga,
Szolgálja az ember hamis lelkét, befényezve
Ragad a cipő talpára, nem enged, csak ha a
Cipőt ledobod, és nem veszed fel újra, meg újra!

Most merre lépjek? Minden lépés kín, elszokott
A durva világtól, az érzések szilánkjaitól, de most
A meztelen lábad többé nem rab, fuss merre
Csak bírsz, ne állj meg cipőt venni, mely
Gyáván eltakarja sebzett talpad kifordított lelkét…

Agyam polip

Agyam polip
Polip karja
Elér mindent
Mindent akar
Kinő, megfog
Megfog, megfojt
Egyre nyúlik
Nyúl a nyúltagy
Egyre hosszabb,
Mint a kígyó
Farka, sok-sok
Korong tapad
Rajta tapad
Minden emlék,
Sok-sok apró
Öröm s bánat
Tapad minden
Alkalommal
Alkaromra,
Mikor megfog,
S lehúz engem
Tenger alá
Lubickolni,
Tudat alatt
Úszok vadul,
Mikor agyam
Hosszú csápja
A nyakamat
Fogja fojtva
Szorít, rángat,
Saját elmém
Öl meg engem,
Néha tudom
Mit cselekszek,
Nincs tudatom,
Hova fussak?
Meneküljek?
Szembeszálljak?
Csak feldühítem.
Testemet agyam
Irányítja, agyamat
Mi irányítja?
Őt kell megölni
Rájöttem.
Hol bujkálsz te
Fantom király?
Anyag vagy-e
Agyam anyja?
Ha megkaplak
Szétmorzsollak
Legyél bárhol
Csak megkaplak,
Csiporka törés
Itt nem állja!

Kaméleon

Színem folyik ki bőröm pórusából,
Szemem fénylik színem viaszától,
Folyik merre tud, ömlik emberbe,
Emberből lelkembe, átmossa annak
Minden medrét, kiszínezi azzal
Viaszos tükrét, már nem látom arcomnak
Szomorú mosolyát, vigyoromnak tükrét,
Mely megmutatja belső énem ellentétét.

Hömpölyög a láthatatlan szín,
Ezernyi gesztus, hang, arc és fény,
Milliárdnyi DNS hullámzik a testekben,
Lecsavarom kupakját minden egyes embernek,
Ezer liter DNS-t öntök fehér kádamba,
Seggest fogok ugrani a tiszta fehér bugyimmal.

Minden ember egyforma,
Minden forma egy ember,
Formálható plasztilin.
Belenyomom arcomat,
Maszkot öltök magamra
Igazi hamis így leszek,
Mint a kaméleon pigmentek.

A vén brazil

Rossz dög vén brazil levette a szíjat,
Megadta a módját, kiakadt a szája,
Felfordult a gyomra, mikor ráült a szutyra,
Dög vén brazil megszakadt az este,
Levette a szíjat, megzuhant a teste,
Kimaradt az este, megszusszant a teste,
Vén gyerek bevett a testbe, rájött a lelke,
Hogy merre alszik a teste fekve,
Viszont boldog volt az este, mert levette
A teste, mikor eléggé megcsavarodott
A feje.

Rossz vén brazil megtikkadt
Kiment a hóba belesüppedt
A kemény tóba, tocsogva
Jött vissza megcsavarodva,
A kompótot kinyitotttttttta,
Rossz vén gyerek az ablakot
Megpattintotta, mert nem bírta
Ép ésszel a leendő dolgokat,
És az összes borkánt kihajította.

Rossz vén brazil megadta a módját,
Lefeküdt a hóba, beleolvadt a tóba,
Rossz vén brazil a kabátban lefektette
Az alapokat, mindenki mellette szikkadt,
Mint a borja, mert kijött kabátban az udvarra.

Lány sállal

A lány tiszta nyaka nem fázik a sálban,
A jó meleg hálás anyagban kellemesen
Sütkérezik a hóban, barna héjú haja
Lágyan leng a szélben, sáljának fodrai
Ide-oda csüngnek, selymesen takarva
Minden egyes sejtet, mely libabőrbe bújva
Menekül a sálba, ahogy a medve is télen
A jó meleg barlangba.

Szánkóval csúszik lefele a dombon,
Menetszéllel szembe beletartja arcát,
Sálba temeti pirospozsgás arcát,
Úgy siklik sebesen sállal a lány,
Hajába túr a szél, fenyvesek dallama
Süvít a fülébe, tiszta fehér hóban
Csillog a két szeme.

Fagyott kutyaszar

Kiolvadt a sok fagyott kutyaszar,
A beton virít, mint a puding,
Gőzölgő jég, sárba ragadt profis szatyor,
Tocsogó férfi lábnyomokba lépkedő
Asszonyok sarkantyúi kopognak a szaron.
Füstölgő sapkák izzadt gyárkéményeit
Szagolják a repkedő galambok,
Melynek illatát rászarják a jégkristály hóra,
Átszakítva annak tektonikus lemezét,
Ezzel okozva Vráncsában földrengést.

Fenyőfákról pergő csapadék átmossa
Füled üregét, kitisztítva elméd szemetét.
Hóból kinőtt koton virágok termékenyítik
A beton cementjét, heringkonzervek raja
Úszik feléd, búvár kabátodban szeled
Az utak tengerét, horgászbotoddal látod
A beton tetemét, melynek tetején alvadt
Hányások csapkodják cipőd peremét,
A cunami közepén nehezen boldogulsz, a
Cipőd radar fűzői hiába figyelmesek a
Zátonyra futott célok tengerén.

Vándorló anyajegy

Atomnyi részecske
Hullott a testemre,
Széjjelment, mint a
Higany, elborítva

Testem minden sejtjét,
Széjjelfut és ugyanazon
Pillanatban létezik
Bőröm minden pontján.

Vándorló anyajegyek
Dupla élete oltja ki
Egymás párhuzamos
Dimenziójának párhuzamát,

Vákumba szippantva
Anyagtalan anyagát,
Tetőtől talpig bomolva
Széthullik a csigolyám.

Csíki buszsofőr

A tábla előtt álló tömeg
Lép be a mozgó várba,
Melynek kapitánya a
Néhai tatárt verő unokája.
Évszázadokon át ellenséggel
Küzdött ahogy ért, most meg
A szemaforral farkasszemet néz,
S minden hónapban várja a fizetést,
Amit a román kormány neki ígért.

Szálkás kezét a kormányba
Akasztja, tenyere töredezett,
Békésen, bárgyún rámtekintett,
S kedvesen átnyútotta a zöld jegyet,
Szeme az utak mögött körbe forgott
Bőrülésében nyugodtan így dolgozott.

Szépen, türelmesen vezetett,
Tiszta elméje üres volt,
Nem gondolt másra csak a célra,
Hogy elvezesse népét az egy
Goscom által ígért kánaánba.
Kemény állkapcsa, határozott
Feje, reggel a tepertyűt jóízűen
Tömte, bement a munkába az
Élre vasalt posztó kék nadrágban,
így dolgozott a kis Csíkszeredában.

Tintás ujjú lány

Unalomban pezsgő tinta körbe-körbe
folyik a tolltartóban, mint vér a lány
agyában, amint a táblán nyugvó szemmacskája
belemászik a kréta unott, poros világába.

Mint szög a zsákból, a tollnak feje
unalmában előbújik a tolltartóból,
tintás orra mélyen beleszagol a kréta porába,
s nagyot prüsszent a lány tiszta ujjára.

Apróhirdetés

Eladó öt kilogramm Ady kötet,
három darab kétlövetű petárda.

Elvihető ingyen macskakölyök,
kutyakölyök, disznókölyök.

Kiadó, eladó most a Szív utca
76/6 alatti lakosú szomszédné.

Érdeklődni délután 2 után
a következő telefonszámlán:

Nullakettőhatvanhét ötvenöt tíz,
Negyvenhárom lej és ötven bani!

Rémes vers

Nincs e versnél rémesebb,
Nincs ennél még rímesebb,
Poirot is krimisebb.

Leghosszabb című vers címe pazar versbe olvad bele, íme hát a versnek címe lankadatlan danolászik, csillapíthatatlan éhséggel szikrázik a rigó fütty, nem menekülsz, becsap, átvág, magával ránt, már címét versben olvasod, pedig csak egy hosszú, szimpla cím, mint e szépen kidolgozott tiszta rím, de mint, minden botnak, ennek is vége van, és eljön a váratlanul betoppanó versszakasz

Címek, címek, hosszú címek,
Sok-sok betűnk szavat alkot,
Sok-sok szavunk címbe torkol,
Egy-egy címünk versre derül,
Ez a szakasz csak egy betű.

Panoráma

Narancssárga, rojtos függöny,
Metálnak merev árnyékja,
Fehér lepedőbe bújó ágysarok,
Fémes ízű, hosszú lámpának
Füstös, homorú lencse burája
Eltakarja a félig lehámlott poszter
Fehérbe torkolló sarkát, ahol a
Manzárd architektúrája, és szigorú
Szabálya levágja annak felső
Nyakát, majd a falba ágyazott
Szomorúan csillogó modern csillár
Giccses vonala kúszik bele a sivár
Gipszkarton sivatagi textúrájába,
Ahol a fénylemente webes színskálája
Tolódik tovább az égő fémbe burkolt fáklyába.

Sötétség borult a nyüzsgő szilárd világra,
De a pápa szem mögött vakon tapogatózó
Kínai szem pálcika sejtjei vizsgálják tovább
A gyönyörű táj rideg, mértani báját.

Falba vésett tükör alatt nyugvó,
Fehér koronában a teljhatalmú király,
Kinek két szava van: igen és nem!
Erre engedelmeskedik a szolga nap.
Majd lelép, s rálép a kuplungra,
Ezt mutatja hűen a matrica,
A vonat toalettjéből volt lopva,
Érdekes, ez a másik matrica.
Almacsutka, üres pohár, rubik kocka,
Drótok mindenütt, melyek
Forró agyba vezetnek, és kihűlt
Tranzisztorok védenek.
Nyúlik a táj, mint a nyál, a monitor
Elektroszmogja csillogja be a határt,
Milliónyi pixel futkos, rohan, szolgálatra
Készen, mint tucatnyi ember a Földön
Betűk játéka a pixelek létének létrája,
Megfoghatatlan színek pontos helye
Egy misztikus világot teremt, melyben
A szivárvány rothadó, döglött tetem.

Eszkavátor

Földbe túró disznó eszkavátor
csak túr, karmol, mar, morog.

Virágok festékpacái borítják
a Föld vékony palettáját,

S a disznó eszkavátor csak túr,
Moslékot kever magának konokul,

S ezernyi ártatlan színcafat vegyül
az ecset fogai közé eszeveszettül.

Szigszalag

Miről is van szó?
Marba mérő szigszalagról?
Melybe beleragadt emberi
erkölcsök fossák ki a szart.
Tulajdonképpen az egyszerű
ember, aki jól belakott a
mondanivalóból, most fossa ki
a pátosz szavait, amely semmi
az egyszerű igazságnál stagnáló
emberi szavak semmitmondó
gesztusánál, és mégis megbújik
a lélek, mint a galandféreg,
melyet a költő se tudja kiszarni,
legyen az féreg vagy a lélek.

Kihasadt tekintet

Az asztal sötét szobájában
Szürke TV-show bájában
Kuporog a két szem puha
Párnájában míg éles chipsek
Szúrják nyelved éhes, nedves
Bimbóit, s vérzik agyad puha
Koponyádban míg popkultúra
Ragad porcelán fogad húsába.

S hirtelen tekinteted fényes határa
Roppan össze, ahogy a szupernova
Robban szét millió kicsiny darabra.

Kihasadt tekinteted fájó cafatjai
Borítják be szőnyeged fodrait,
Fókuszáló pupillád már nem lát csak néz,
Kiégett wolframszál izzik benned,
S a sötét burokban pislákoló éned
Verődik vissza a szemmonitorod tükrén.

Hóember!

Hóember, hova olyan gyorsan?
Nincs még tavasz, ne légy ravasz!
Még ostorcsapások sújtanak a fejedre,
Növekvő agyad duzzad, mint a hólyag,
Hiába söpröd a fejed, még sok havad van hátra,
A répád tele van már vele,
Szikrázik a szén szemed,
Puffadsz, mint a bukta, hízol, mint a hurka.

Hó ember! Hova olyan gyorsan?
Nincs már több hurka, ne légy ostoba!
Émelyítő kéjvágy libidója lüktet,
Hatalom, gazdagság utáni vágy sürget,
Elismerés, s szeretet mindenáron jöhet,
Irigységben szikrázik gyönyörű szép szemed,
A tököd tele van már vele, s puffadt lelked kihányod,
S minden télen ezt hallod:

Hóember, hova olyan gyorsan?
Nincs még tavasz, ne légy ravasz!
Még ostorcsapások sújtanak a fejedre,
Növekvő agyad duzzad, mint a hólyag,
Hiába söpröd a fejed, még sok havad van hátra,
A répád tele van már vele,
Szikrázik a szén szemed,
Puffadsz, mint a bukta, hízol, mint a hurka.

Jelerősség

éteri
lét puha
fehér ágyában
alvó csiga nedves
házában smirgli papír
súrolja a zöld párnád bőrét
műanyag kocsonya izzik szemed
hevén s kalapácsok ütik sok csontod
durva szikla élét a vörös üllőn mialatt a
kristályéber halál tűnikkell a fekete olajban
...............................................................................
.....................................................................................
...........................................................................................
................................................................................................
...................................................................................................…

Bokazokni

Félcipőben, bokazokniban,
s kilátszó sárga lábszárban
ül le a fehérbőrű székre
reménykedve, félve
a pofaszőrös srác.

Élre vasalt fekete selyem
pléhnadrág felcsúszott a bokára,
s vele szemben vigyorgott a mátkája,
majd tátogott a szája, érdekes volt
mintha, mert kacagott az álla.

Jeget ittak whiskyvel, s ültek,
ültek, s nézték egymást fókuszálva,
fókuszálva nézték egymás poharát,
csillogott a whisky, kocogott a jég,
lassan gyengült a mélységélesség.

Félcipőben, bokazokniban,
s kilátszó sárga lábszárban
így ült a pofaszőrös srác,
reménykedve, félve
kortyolt bele a whiskyjébe.

Megcsippadva

Becsippadtál csippogóm,
Csipogva becsippantál,
S csippogsz, csippogsz,
Addig csippogsz amíg csippadsz...

Csippadás, csippadás
Oh nagy csippadás!
Becsippanás, megcsippadás,
Oh nagy csippogás!

Megcsippanva jól csippogva
Csippansz csippadsz megcsippadva
Magadra csippanva belecsippadsz,
S méla csippadásba el-el csippadsz....

Csippadás, csippadás
Oh nagy csippadás!
Belecsippanás, megcsippadás,
Oh nagy csippogás!

Olvadt haja

Szemed csillan sima tükrén,
Hajának csillogó bőrén,
Némán pötyög ujja, haja
Harmatos susogás, fuvallat,
Nedves lehelet folyik felém,
iPhone süti, minden sötét.
Forró szemed vibrál!
Zöld krokodil fekete foga
Takarja arcát hosszan fonva,
Csak néha látni orra nyomát,
Ha vörös ujja néha rájár,
Sötét arcából angyal fénye
Ömlik ki a sötét rétre.
Lázas szemed zihál!
Hideg kútból szél mossa
Forró, zöld hátadat, s a
Világ megállni készült,
Oxigénvételnyi feszült
Csend, majd üres székben
Fakó táj, és nihili értelem...
Tükör szemed!

Értő tekintetek

Csak nézem az arcokat,
S látom értenek, de mit?
Arcba fúródott szempárok
Gondosan figyelnek,
Nyílt tekintetek, magukba
Roskadt homlokok mind értenek, de mit?
Minden arc ért, tud valamit,
Milliárdnyi sejt gondoskodik,
Rabszolgája neked,
Akár egy könyv millió betűje,
Önmagában nincs értelme
Csak ha fejezeted véget ér benne.

Értő tekinteted áruló,
Álarc, álnok anyag,
Amelyben fő leved,
Ha kiöntöd megéget,
Ha bent tartod kiéget.
Fagyasztani akkor bírod,
Ha varázs lepedőbe csavarod,
És a kutyák elé hajítod.

Versmény

Szürkésbarna indulat indult útnak,
Leheletnyi fehér pacák villogják körbe,
Narancs és rózsaszínek vegyülnek bele,
Hosszú határozott violacsík röppen
37 fokban délre, képnek szélét sajnálva
Megállt egy milliméternyire, majd vakolatnyi
Fehér sugár görbén öleli át az absztrakt kéket,
Melynek kitudja mi dolga éppen ott...
Mégis tudja:
A sárga gömbbe zárt kúpnak
Esélyt ad a nagyzolásra.

Képnek alján finom vörös lábak rúgnak az ég felé,
Tiszta cián vegyül körbe, hullámzik a sarkak mentén,
Mintha vederből öntötték volna ki, úgy csattan felfelé,
Sok apró méregzöld pont szűri át,
Mint nagymamám a bézsszínű laskát,
Darálthús szerűen folyik a barna indulat felé!

Zizegő szürke pontok játszadoznak
Egymásba olvadva vászonba ragadnak,
Mézédes aranyfüst vastagon szeli át
A nekiszánt vászonbarázdát,
Melyből kicsorduló türkiz növesztett apró nadragulyát.

Hol a vége ennek?
Keretbe foglalt történet,
Unhatatlan színkavalkád.
Ahol a szem csak kódot lát,
Ott millió képzelt valóság.

Impresszív sms

Izzó betonon lépve a forró levegőbe néztem,
Néztem, de semmit nem láttam, csak jártam,

Jártam az utamat, ahogy a lábam diktálta,
Diktálta a szemem ordítva, hogy álljsza,
Mikor a lányt rökönyödve megláttam.

Vörösen patakzó, aranyban gazdag haja
Ömlött ki a turkálóból az útra, szellőbe
Kapva az arcából kimászva csillant szeme
Bája maga után nyomot hagyva a homlokomat
Kettészalszázva tágasabban jutott be a látványa.

Szépen szőtt szettere teli mintával,
Az összes bárány irigyelné, mint a páva.
Érett arca csattan ki, mint a rózsa,
Ahogy az érettségiről bandukol haza,
Octavianból tartva a Goga utcától balra.

A Goga utca mellett, ami nevelt, felriadtam,
És azon nyomban egy gyors beszélgetésnek
Voltam tanúja, kérdésre kérdés volt a felelet,
Mert még kómás volt a lehelet,
De utána smsben beszélgettünk eleget,
Hogy ki volt ma szebb és sokkal fessebb.

Panérozott kard és rokoni vakbosszú

Dűlőre jutott vakbosszú mossa
Az igazság habjait, a rokoni szempárból
Erkölcs oldja fel a hanorák véres dalait,
Melyben a hűn szeretett fia is évődik.

Ránts hát kardot, és állj ki magadért,
Hogy a szabadság láncának vérét
Nyaldossad, míg az csonttá nem fagy,
És akkor rájössz, hogy nincs is fogad…

Mocskos bakancsod majd levetheted,
Mikor megcsillan nyakadban a jelvényed,
Ne szeress jobban mást az úrnál, csak bízz,
És meglátod eljön a nap mikor csak sírsz!

Hadd zörögjenek csontjaid a föld alatt,
Ne törődj velük, úgy is halkak, mert iszapban vannak,
És csak vékonyan koccannak, vajúdnak,
Hol varjúnak is csak szotyihéj maradt.

Kiütés

Vakarom a boldogságot köldökömön,
Körmöm rögtön belehelyezem
Duzzadó vörös púpok sztratoszférájába
Nyitok utat magamnak, hogy a lét felszínét
Kapargassam, addig amíg kész a kéj .

Türelmetlen lelkem sebeit foszfor és szar
Molekuláival ostorozom, utat nyitok magamnak,
Elérni akarom, érezni akarom, ahogy a boldogság
Felszínre tör megalitikus hólyagok bugyraiból,
Érezni, hogy elárassza testem
Minden idegsejtjét, s a fejemben.

Végigérzem türelmetlen kínom,
Egyetlen megoldásnak tűnő karom
Dolgoz azon, hogy e veszett világon
Percnyi boldogságért
Vért vakarjon az alkarom!

Mormoták és arabok

A mormoták és az arabok
Jól kijönnek egymással,
Mert övék a dicsőség és a
Menyétek országa.

Jól jön egy családi házba,
Ha az unalmas perceket
Egy mormota a hokedlin
Arabül éppen rajta, miközben
A család az A-tv-ben
látja, hogy a mormota,
És az arabul mondja,
Hogy: "legyen végre ma már, nah!"

Büdös szaloncukorka

A büdös szaloncukorka
Vajon elvan romolva?
Ezen aggódtam,
Mialatt a számba toltam,
Karácsony is rég volt,
így hát van oka.

zAvar

Mindnyájan zavarban születünk,
Kín, sírás, felejtés, csönd és düh.

Mire kellünk a káosznak?

Káosz nyugtat!
Rend zavar!

Ha zavarod a rendet,
A káosz megnyugtat.

Ha a káoszt zavarod?
Mégis mire gondolsz?
Nyugtat?
Rend szül,
Káosz öl!

Tudhattad volna jövendő!

Tompa borotva

Álmaimban ringatózok, mint egy borotva,
Akármikor levágom a pofádról a szőrt,
Néha az a karom,
Néha más,
Nem tudom eldönteni,
Mit is akar iskolám.

Konceptualizálj és meglátod,
Nem is olyan nagy dolog,
Merüljön mélyre öltönyöd,
Ha felfognád is: Könyörgök!

Tészta mindjárt megérik,
Ha ledarálod, kibérlik,
Lábosodban megromlik,
Markodban szétfoszlik.

Páva

Sajnos nem tudok hatni,
Szappan megcsappant.
Csak van valami, ami köt.
Sok álbajusz mögül kibújó nyelv,
Leírja megkeseredett nedvedet,
A porcelán csészében ápolt kedvet,
Megkeserítik néha e tervvel,
A sorok mögé bújó tüneménnyel.

Nagytollú páva párna,
Zselézd figurává hajad,
A rahát jól fest nálam,
Én tollakat várok
Minél hamarabb!

Vulcanizare macska

Érces döglött ajtó mögött
Kinyíló fénypár,
Süket szürke macska,
Jelenik meg a szempár.
Karcsú teste hasad végig,
Rozsdaporban szálló levegő,
Nehéz volna kitalálni az autószerelőt.

Kanyargó kandúr feslik gyönyörűen,
Háttérben szétunt olaj csöpög szépen,
Káromkodnak az alkalmazottak békésen.
Zeuszi alakban megtestesült formán
Vagyok képes üdülni e roncsok láttán,
Egyértelmű miről beszélek,
Egy születőben levő micológiai fészek.

Hallode

Hallode, mit akarok mondani?
Gyakorlatilag arra gondoltam, hogy
Hiába, de nem kell semmit csinálni,
Csak notifikáltassátok be és kész!

Én őszintén megmondom, nem értem azokat akik,
Elvileg én úgy vagyok vele, hogy is hívják...
Nem kell túl bonyolítani, mármint
Nem kell csinálni vele semmit.

Úgy van, hogy lényegében végülis mindegy,
Mert például olyan is előfordulhat,
Amennyiben nem jön össze gyakorlatilag,
Csak akkor gondolkozhatunk más szisztemben.

Tehát arról van szó, hogy én egyetértek velük
De viszont ha jobban belegondolunk kell akkor is.
Mert például ha az van, hogy mégiscsak kerül,
A lényeg az, hogy legyen ütős az egész végülis!

Patetikus nájlon csótány

Zacskóba burkolt kézzel könnyebb minden,
Csótányt azzal megfogni is egy kényelem,
De a tudat csak hörög,
A csótány csak röhög,
Mikor mosdóba futsz, és vizet engedsz,
Lemosod tudatod kezedről szépen,
Miközben egyre hevesebben,
Vért hány a szíved minél gyengébben.

Drága nájlonzacskó megvédsz te mindentől,
Csak ne mozogna füleim közt az éles tű,
Kilyukasztod drága barátom,
Ki lesz most az őrangyalom?
Hulla csótány lelke lebeg előttem,
Sírja egy átkozott nájlon feszület,
Perzsára kifolyt bűntudat,
Kagylóba csorgó öntudat.

I got a...

Egy fura hangulatban, mit sem látva,
Kába szemhéj gyenge pillanatban pillogtatva
Felrobbant pupillámban elnyelt szupernova
Fénye fénylik még mindig, azóta, mióta,
A kezembe nyomta azt a bombát Ágota.

Őrült pupilla örült, a motor meg jobban őrölt,
Rozsdás csontok, porcok rezegni kezdtek,
S a dugattyu lassan jéger-sört fröcskölt,
így mentve meg ebben a kritikus percben,
When i got suddenly a kiss during my flirt…

Szúnyog szkeccs

Ágyon fekszek szúnyog röpül felém,
Zsebemben kotorászok, hol egy tenyér,
Min gondolkozok, azt már nem tudom,
Csak megütni akarom, de unom,
Micsináljak?
Mit csináljak?
Nincs kedvem gondolkozni,
Csak feküd, Ni!
Szúnyog megint egy zümmögő szelet felém,
Hol a tenyér?
Várjam meg a holnapot?
Jó.
De idegesít...
Érzem kimúlok, ha mégse teszek valamit.
Ceruzát ragadok, rajzolok egy centit,
De folytatom,
Mi lesz ebből, kíváncsi vagyok,
Egyelőre csak egy vonal, nem izgalmas,
Lerakom, felállok, egyenesen elindulok, nem izgalmas,
Lerogyok, hátha abból inspirálodok,
De csak arra gondolok, hogy mégis abbakéne hagynom.
A szúnyogot?
Melyiket?
Öljem meg egy sprével, mint egy gyáva?
Vagy harcoljak, és üssem oda, mint egy katona?
Vagy húzzak még egy vonalat?
Jó volna, de érzem nem vagyok katona,
Összecsukom, szkeccs, a szúnyog odafosa!

Nyár dal

Nyár van, a barátokkal is nyár van,
Hosszú csínos nyár van,
Tengerparton nyár van,
Fiuk, lányok nyár van,
Nyár van,
Forró szellős szoknya és nyár van,
Ezer mécses nyár van,
Yacht, kenuban nyár van,
Nők, teraszok, perecek, nyár van.

Süt a nyár nehogy szomorú légy, nyár van!

Süt a nap, mert nyár van,
Észak, dél, nyugat, nyár van,
Hullámos hajak, barna nyakak, nyár van,
Combok, olajos kenőcsök, nyár van,
Egy szerelem nyár van,
Csillogó audi, kombi nyár van,
Lenge lányok végig nyár van,
Extasy, hobbi, labda, nyár van,

Süt a nyár nehogy szomorú légy, nyár van!

Meztelen beton pocsolyákban nyár van,
Izzadt tarkó, fényes vádli, nyár van,
Dagadó húsok, fogpiszkálók, nyár van,
Sörben úszó barna hattyúk, nyár van,
Sérós láncok, csínos lányos nyár van,
Dj pult, félrevasalt mosolyú nyár van,
Picture, érzés, kiwi fagylalt nyár van,
Kauflandos szandál sarkas nyár van.

Süt a nyár nehogy szomorú légy, nyár van!

Három hézag

Múltkor egyszer esküszöm,
Vettem szeget bazzmeg,
Kalapácsot elővettem,
Bevertem a kapucsengőt,
Elgondoltam jó lesz majd,

Ha bekopogok az agyvelőn.

Múltkor bazzmeg esküszöm,
Képzeld megyek hazafele
A zebrán mielőtt szétnézek,
Lépcsőn gyorsan feljövök,
Becsengetek magamhoz

Kinyílik egy tömör gömb.

Olyan volt múltkor esküszöm,
Mondom iszok borvizet,
Az ablakon kicsit kinézek,
Mit látok bazzmeg, a körmömöt,
Párkányon hevert csendesen,

S e gyöngyön kell röhögnöm!

Üdvözlégy ABS

Üdvözlégy ABS, kegyelemmel teljes,
Az út van teveled, áldott vagy te a fékrendszerek között,
És áldott a te működésednek gyümölcse, Geez.
Fékrendszerünk, ABS, keréknek szent Anyja,
Fékezzél érettünk, gyalogosokért, most és halálunk óráján.
Ámen!

Mi ABS-ünk!

Mi fékünk, ami a kerekekben vagy!
Szenteltessék meg a te neved!
Jöjjön el a te fékezésed!
Legyen meg a te működésed, amint a kerékben úgy az úton is!
Mindennapi fékezésünket add meg nekünk ma!
Bocsásd meg hirtelen fékezésünket, miképpen mi is megbocsátunk a szembe fékezőknek!
Ne vígy minket kerítésbe, de szabadíts meg a rendőrtől!
Ámen.

Karizma

Pofacsontnak fényes tükre,
Állapotnak stabil csontja,
Jámbor arcú lélek kelyhe,
Határozott lényed helye,
Lebegi be lények kedvét,
Minduntalan rádfecsérlik,
Bízalmam csak heverészik.

Karod izma lágy húsodban,
Feslik át a foszfor szagban,
Mindenki csak rád kíváncsi,
Személyedben sok a fincsi,
Habzsolják a halántékod,
Nyelik szájad másodpercét,
Nem kell neked ennél egyéb,
Hódolatban teli egyén!

Honnan jöttél e világra?
Összekarcolt sebek közé,
Te vagy itt a nagy fastum gél,
Placebónak babonája,
Viselkedésednek ph-ja
Vagy túl lúgos vagy túl savas,
Semlegességed belül fakad,
Folyik ki, mint egy cián patak,
Aranyat hoz, darabokban.

A bankautómatához

Főldiekkel játszó
Gépi tűnemény,
Pénznek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit nyomogat magának
A szegény polgár,
S mint gépangyalának,
Bókol úntalan.
Síma ekránoddal mit kecsegtetsz?
Mért nincs rajta pénz?
Kétes semmit mért mutatsz
Még most is felém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép valutádnak:
Mégsincs lóvé.

Bukszám bankjegyekkel
Végig űltetéd;
Csörgő banikkal
Zsebem éltetéd;
Rám ezer lejjel
Szórtad a vigaszt
S euronyi boldogsággal
Finanszíroztad azt.
Gondolatim minden este,
Mint a rengeteg lé,
Repkedtek autómatámból ki
A pénztárcám felé.
Egy lejt esmértem
Örömimnek még:
Pénzkivételt kértem;
S megadá a gép.

Jaj, de friss delláim
Elfogyának;
Forintjaim, zőld lepedőim
Kiapadának;
Gazdagságom, vígságom
Szegény csóróra vált;
Régi jó zsozsóm
Méltatlanúl várt.
Óh! csak a Mihai Eminescust hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Koldus életem.
Gombjaid közt a pineket
Nem felejteném,
S a bankszámláim
Éjfélig nézegetném.

Hagyj el, óh CEC gépség!
Hagyj el engemet;
Mert ez a reménység
A pénz felé eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt kápém elhágy,
Fényes ekránt nézve,
Testem pénzre vágy.
Nékem már a zsett esélytelen,
A bankkártyám kijött,
Pittyogó gép sietet,
A bukszám laposan űl.
Bájtok, lágy pixelek!
Tarka reklámok!
Kedv! Eurok! Lejek!
Isten véletek!

Fólia

Fóliába csavart fejek rezegnek,
Kinyúlt karok folyton remegnek,
Kipréselt szavak semmit nem érnek,
Tiszta, szép nyelv semmibe vész,
Fúrd át a műanyagot, van egy kis rés...

Dagadt, önfejű, makacs homlok
Küldi le az izzadt, puffadt hangot,
Vastag nyálba ragadva ömlik a horror,
Habzik gerjedve érces tekintetből,
Átlyukasztva fülcimpáid folyton.

Próbálsz reménytelenül szavakat használni,
De beleragad a csillárról lógó olajos szalag,
Felcsavarodik tarkódra legbelül, összekeni,
Rátapad rezgő sejtjeid minden receptorjára,
Sötétre vált a fényes külvilág,
Ragadt fóliában üvölt múmiád…

Ugyanaz

Benzinkútba csöppent csikk ugyanaz,
Mint egy varjúdalt látni az égen,
Isso fénycsikkek röpködnek,
Betonra száradt flegma,
Nehéz épületek sora,
Nincs más út,
Ez megy,
Csúcs!
Gerinccel
Csak belefúr,
Köpnék, csak fura,
Rákkeltő kamionok torka,
És egy kemény zokni elemel,
Mint egy nyuszit, ha varjúnak tetsz,
Fenyőből csöpögő vércseppek, ugyanaz!

Kattogó merevség

Nem is bánja már a hátam,
ha a válam le van válva,
Lábam is csak éppen van,
így fekszek a fotelban.

Nézek a magasba, Kale vala?
Mellettem Zeusz is van néha.
Nézek a mélybe, wertyugok?
Megse lövöm, csak kattogok…

Lehetsz te séf

Lehetsz te séf, egy jó lehetőség,
bármikor ha kedved támad, légy séf!
Ne nézd mások mit képzelnek,
bízz magadban, bármit főzhetsz.
Ne légy gyáva, most állj talpra,
Téged vár a szakma nagyba.

Kezdj el élni, ne válogass
mindent főzhetsz hamarosan
egyszer élünk, sokszor főzünk
a séfek lelke így üdvözül.
Fordíts hátat más szakmának,
Menj el séfnek mihamarabb!

Homlok szag

Megszagolni a homlokod egy fura dolog,
nehéz elképzelni, ezért jobb ha szagolod.
Ha szagolsz, minden az agyadban forog,
nehéz a homlokod, ezért ha szagolod jobb.

Fura egy szag, leírhatatlanul komoly,
nem is gondolod, a homlokod fogod,
mennyire fontos egy szag a homlokon.

Jól homlokon szagolhatod, ha orrod kinyítod,
mert saját homlokod egy nyitott monológ.
Fejen állhatsz, tudni akkor se hagyod,
Ha nem próbálod megszagolni a homlokod.