Előttem datolya, alesto de szotyika,
földön hömpölygő hamvak,
kézi porszívóba szorult lábnyomom.
Mit egyek?
Összeszorult béllel keresem, hogy mit egyek,
kicsi laska jól esne, de a cserépből...
a virág kegyetlenül menekül.
Jaaaj megvan, de mit tegyek?
Hát vizet kéne adni a lovaknak,
azoknak a jámbor vadaknak.
Mit is egyek?
Igen, megvan!
Fel kéne már tenni azt a dobozt,
a májamba roskad ez a toposz,
forró halántékomban üvölt néha egyet,
hogy mit egyek?
Kéne már tenni valamit,
olyat, ami lelkesít,
kifényesíti a hurkád üregét!
Hát egyek?
Na de mit?
Összecsavarodott ujjaim közé mit tegyek?
Folyton a lendület, bár akkora a gyengület,
csapongó levesek, híg festmények verik orcád,
lázban, lazában lüktető csendélet,
és állandó süket képzelet, hogy mit egyek és mit tegyek...